Young Engineers Budapest Központ Nyári Táborai 2026

Programok

A nap legnagyobb részében Young Engineers foglalkozásokat tartunk, melyek során motorizált lego modelleket építünk.

A főszerep a mérnöki megközelítésű építésé, minden nap más témában, érdekes feladatokkal, felépített fantáziavilágban. 

Fizikai jelenségeket és mechanikai alapokat ismernek meg a gyermekek játékos tapasztalás útján. Először az egyszerűbben megvalósítható megoldásokkal foglalkozunk, mint a szíjhajtás, majd fogaskerekekkel, illetve ezek speciális verzióival, pl. korona fogaskerekekkel folytatjuk. Később a lánchajtással, csigahajtóművel, áttételezésekkel, illetve egyéb érdekes, és hibrid, komplexebb megoldásokkal. 

Délelőttönként irányított építés zajlik, legtöbb esetben projekt feladatokkal, egyénileg és csoportban is dolgozunk, kreatívan megoldandó kihívásokat kínálva.

Ebéd után pedig szabadabb a program. A gyermekek folytathatják a napi témát, építhetnek attól független saját elképzeléseket (természetesen vezetői segítséggel), és emellett az udvaron is folyamatos felügyeletet biztosítunk, ahol egyéb programokat (kincskeresés, papírrepülő verseny, stb.), szórakozást (varázslabda, számháború, stb.), sportolást (sorverseny, foci, tollas, kidobós, stb.), jó idő esetén vízzel hűsölést (vízipisztoly csata, hűsítő vízpermet, vízibomba, stb.) kínálunk.

Igyekszünk mindenkit megmozgatni legalább egy rövid időre minden nap, hogy ne csak az elme, a test is tornázzon! 🙂  

Minden nap más központi témával készülünk. Például: robot harc; láncreakciós golyópálya építése kisebb állomások összekapcsolásával; mérnöki építmények napja, ahol teherbíró vagy felnyitható hidakat; vagy minél magasabb építményeket építünk; állatos nap; jármű verseny; kiállítás és tuning nap; akár távirányítós autókkal kanyargós pályán; tudós nap; romboló szerkezetek; hajítógépek építő napja; képzőművész nap. A zenei aláfestés, hangulat, feladatok, megismert tudásanyag, építendő, építhető modelljeink az aznapi témát támogatják annak érdekében, hogy a gyermekek könnyebben megéljék a kialakított fantáziavilágot és összekapcsolják építményeikkel. Rendszeresek a kiállítások, versenyek, elismerések.

Tartunk sorversenyeket, vetélkedőket, kincskeresést, lehet focizni, ping-pongozni, tollasozni, számháborúzni, kidobósozni, stb.

Egy nap továbbá izgalmas, érdekes fizikai-kémiai tudományos kísérleteket is végzünk, és találmányokat modellezünk!

Lelkiismeretesen készülünk mi is az egyes napra, igyekszünk minél izgalmasabb, érdekesebb programokkal, projektekkel érkezni!

Elektronikus eszközöket nem használnak a gyermekek, „offscreen” a táborunk.
 
Célunk, hogy az építés közbeni készségek és koncentrációs képességek mellett fejlesszük a fantáziát, kreativitást, társas viselkedési készségeket, formákat is. 
Emellett a tudásanyagot, mechanikai alapokat, meghajtástípusokat játékos megtapasztalás útján sajátítsák el.

Terápiás kutyusok

Gemini_Generated_Image_9kd8xh9kd8xh9kd8
Gemini_Generated_Image_kpewzzkpewzzkpew

Ha a táborhelyszín és létszám engedi, az AngyalMancsok Alapítvány kutyusait és trénereit is meghívjuk, az általuk vezetett mindfulness-szemléletű kutyaterápián is részt vesznek a gyerekek (nem kötelező program). 🐶

Építés

Motorizált lego modelleket építünk. Minden nap készülünk új témákkal, tudásanyaggal, és több új modellel, ötlettel és természetesen saját elképzeléseket is életre keltünk! A tábor folyamán egyre mélyebb ismeretre, tapasztalatra, rutinra tesznek szert a gyermekek!

Önálló, és kooperatív projektfeladatokat is kapnak a leendő mérnökök, és olyan modelleket építünk, melyekkel hosszan lehet játszani, továbbfejleszteni, illetve az elkészült modelekkel egymáshoz is kapcsolódni tudjanak a gyerekek. Egyedi járműveket például, ahol már a megismert áttételezési megoldásokat is érdemes használni, nem csak gyorsasági versenyt, hanem lassúsági és akadálypályán átjutó versenyt is szervezünk, kiállításokat tartunk, állatokat építünk, katapulttal, hajítógépekkel célbahajítunk, gépesített rajzlapcsövú ping-pong lövedékű vetőgépekkel harcolunk, összetett fogaskerék rendszereket, nagy teljesítményű emelőgépet építünk, kincset keresünk, lego ékszereket, önkifejező pajzsokat készítünk, építőelem Bingot játszunk és még sok- sok izgalmas dolgot tapasztalunk meg!

Kiknek szólnak táboraink?

Elsősorban 6-12 éves gyermekeknek, leginkább alsósoknak. Emellett tavaly is voltak felsős kis mérnökök, akik nagyszerűen érezték magukat és igen bonyolult, szuper dolgokat álmodtak és valósítottak meg!

Szeretettel várunk olyan gyermekeket is, akik nem járnak/ jártak tanfolyamainkra és nem voltak még a táborunkban, illetve olyanokat is, akik már rutinosan építenek.

Az első napot differenciáltan tartjuk, az újoncokkal az alapokkal kezdjük, megismerkedünk a készletekkel, majd az egyszerűbb megoldásoktól haladunk a komplexebbek felé.

Táboraink, és a tanév közbeni tanfolyamaink programja elkülönülnek egymástól.

Témáink, kihívásaink évente megújulnak, annak is izgalmas és érdekes a tábor, aki már volt az előző években.

A helyszíntől függetlenül más iskolákból is jelentkezhetnek, és  egyedül is csatlakozzanak nyugodtan! Már az első nap elején törekszünk megismertetni a gyermekeket egymással és odafigyelünk, hogy mindenkinek legyen új barátja, játszótársa!

Foglalkozásaink, programjaink előnyei:

  • fejlesztik a finommotorikát, térlátást, képzelőerőt
  • lehetővé teszi a gépek működésének, fizikai törvényszerűségek, mechanikai alapoknak a megértést
  • fejleszti a kitartást, fókusz- és figyelem fenntartását, koncentrációt
  • tehetséget, kreativitást ápol, mérnöki érdeklődést generálhat
  • közösségi-, csoportmunkát, együttműködést, feladatmegosztást gyakoroltat. 

A szórakozás és játék eszközével igyekszünk felkelteni a mérnöki érdeklődést, gondozni a tehetséget, értékes készségeket fejleszteni!

Étkezés

Napi háromszori étkezést biztosítunk.

Tízórai és uzsonna: elsősorban a törvény által megengedett előrecsomagolt termékek és gyümölcsök, illetve snack és nasi biztosított.

Az ebédet a tervek szerint egy közelben lévő étteremben fogyasztjuk el. Amennyiben ez nem megoldható, a helyszínre rendeljük. Minden napra kínálunk előzetes választási lehetőséget!

Étkezésre vonatkozó igényeket, allergiákat, érzékenységeket figyelembe tudjuk venni.

Táborainkról

Táboraink nyitottak, nem csak a helyszínt biztosító iskolák tanulói vehetnek részt rajtuk. Tervezett korosztály 6-12 éves kor.

5 napos „napközis” táborok, hétfőtől péntekig, 08:00-16:00 -ig tartanak.

Minden szükséges eszközt, felszerelést biztosítunk!

Minden nap írunk egy beszámolót a szülőknek emailben, hogy rálássanak arra, hogy telt a napunk, miket építettünk, játszottunk, és hogy érezték magukat a gyermekek. Ehhez a nap folyamán képeket, videókat is készítünk, melyeket egy zárt csoportban osztunk meg a tábor résztvevőivel, illetve esetlegesen a következő évi táboraink anyagában használunk.

Napi időbeosztás:

07:50 – 08:15 a Fiatal Mérnökök fogadása, csapatépítő, jégtörő feladatokal.
08:15 – 08:50 Napi téma, új mechanikai ismeretanyag átbeszélése, ötletelés.
09:00 – 12:00 Délelőtti tematikus, irányított építés. Játék. Közben:
10:00 – 10:15 Tízórai.
12:00 – 13:30 Ebéd. Melegétkezés általában egy közeli étteremben.
13:30 – 15:30 Délutáni szabadabb hangulatú építés, programok, játékok az udvaron, testmozgás.
15:30 – 15:50 Az épített modellek szétbontása, és az elemek elpakolása precízen a rendező tálcákba.
15:50 – 16:00 Uzsonna.

A napi téma, feladatmegoldás üteme, játék kiteljesedése, az időjárás, vagy az étterem időbeosztása miatt ettől néha eltérhetünk.

Táboroztatóink

Táboroztatóink tapasztalt, figyelmes, lelkiismeretes, megbízható szakemberek, akik folyamatosan tartanak Young Engineers foglalkozásokat is. Minden héten biztosítunk ügyes építőket, és pedagógusokat is a táborokban. Kb. 5-6 gyermek jut egy vezetőre.

Találkozhatnak majd: Ági nénivel, Edit nénivel, Mónika nénivel, Zsófi nénivel, Eszti nénivel, Sebi bácsival, Attila bácsival, Dániel bácsival, Róbert bácsival, Tamás bácsival, Péter bácsi „1.0” -val és Péter bácsi „2.0”-val! (a gyermekek elnevezése alapján) 😛

2026 nyarán az alábbi 6 táborban várjuk a jövő kis mérnökeit:

Dátum (2026)

Helyszín

Ár

1.

06.22-06.26

Gazdagrét-Törögugrató Általános Iskola

XI. kerület, 1118 Budapest, Törökugrató u. 15.

77 700 Ft

2.

06.29-07.03

Csata utcai Általános Iskola

XIII. kerület, 1135 Budapest, Csata utca 20.

(A Számítástechnikai és Eötvös iskoláktól 5 percre)

74 700 Ft

3.

07.06-07.10

Németvölgyi Általános Iskola

XII. kerület, 1126 Budapest, Németvölgyi út 42-46.

77 700 Ft

4.

07.13-07.17

Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

III. kerület, 1037 Budapest, Gyógyszergyár utca 22-24.

77 700 Ft

5.

07.20-07.24

Áldás Utcai Általános Iskola

II. kerület, 1025 Budapest Áldás utca 1.

77 700 Ft

6.

07.27-07.31

XIII. Kerületi Eötvös József Általános Iskola

XIII. kerület, 1131 Budapest Futár utca 18.

(A Számítástechnikai és Csata utcai iskoláktól 5 percre)

74 700 Ft

Az eltérő árakat elsősorban a különböző terembérleti feltételek és költégek okozzák.

A tábori helyeket a jelentkezések sorrendjében töltjük fel. Amennyiben egy turnus betelt, várólistát nyitunk, erről a regisztrációs űrlapon kap tájékoztatást. Tavaly több táborunk betelt május elején, úgyhogy nem érdemes halogatni.

Jelentkezni az alábbi gombon elérhető online Regisztrációs Űrlap kitöltésével lehet.

Lemondás, elállás: lemondás esetén a tábor megkezdése előtti két hétig a teljes befizetett összeget visszatérítjük, a 14 napon belül az előleget, 35 000 Ft-ot visszatartunk a már megrendelt és lefoglalt szolgáltatásokra, díjakra, az azon felüli részt tudjuk visszaküldeni. Ezen kívül lehetőség van visszatérítés helyett a teljes összeget felhasználni egy másik tábori alkalomra is, amennyiben az adott turnusra még van szabad hely.

Testvérek jelentkezésekor, vagy több táborban való részvétel esetén, 5% kedvezményt tudunk biztosítani a testvérek számára vagy minden tábor díjából, ehhez a regisztrációs oldalon találnak kódot, melyet a jelentkezés során az űrlapon adhatnak meg.

A turnusokon való részleges részvétel lehetőségét csak az adott tábor megkezdése előtti 2-3 hétben tudjuk megnyitni, amennyiben a tervezett létszámot még nem értük el.

Pár visszajelzésünk:

„Mindenképpen szerettem volna elmondani, mennyire fantasztikus dolog, amit Önök a gyerekeinkkel napról napra tesznek. Azon túl, hogy a gyerekek élményekkel gazdagon, jókedvűen, kellően fáradtan jönnek haza, a szülők is minden információt megkapnak, képeket, videókat, beszámolót…nem egyszer, hanem minden nap, amit minden nap örömmel nézünk végig, nem csak a szűk család, a nagyszülők, nagybácsik is. Sok napközis táboron vagyunk már túl a nagyfiammal és *****vel is, de még soha sem tapasztaltam ekkora odafigyelést, törődést, hogy a gyerekek mellett a szülők igényeire is figyelnek. Végtelenül hálás vagyok ezért, és bár a saját nevemben írom a levelet, a többi szülőtől is hasonló visszajelzéseket hallok a nap végén. Nem akarom túlragozni, nagyon köszönöm a munkájukat, a figyelmüket! A hétre további remek programokat, élményeket kívánok! Remélem még sok hasonló alkalom lesz a következő években!”

„Nagyon szépen köszönjük a múlt heti élménydús tábort! Mindkét fiú jól érezte magát. Hálás vagyok mindenért. Már első nap felvillanyozva jött **** haza és a lelkesedése egész héten át tartott. Öröm volt számomra látni a csillogó tekintetét és élveztem az élménybeszámolóit. ***** is megtalálta a helyét és lelkesen mesélt ő is az építményeiről, élményeiről. Külön köszönet, hogy minden este kaptunk levelet képekkel és videókkal. Legjobb tábor volt! KÖSZÖNJÜK! Remélem jövőre is mehetnek a fiúk! 🙂 Kellemes nyarat, sok élményt kívánunk az összes táboroztatónak!”

„Nagyon köszönjük a tegnapi napot, igazán tartalmas és kreatív foglalkozáson vettek részt a gyerekek. Külön köszönet a rugalmas kezdésért és az egész napos figyelmességért, szeretetért !!”

„Köszönjük a múlt heti Eötvös tábort, a gyerekek jól érezték magukat, és sokféle élményt hoztak haza magukkal. Külön rácsodálkoztunk többen is a gondos szervezésre és a gyerekek igényeinek pontos felmérésére – gondolok itt az étkezéssel, allergiákkal kapcsolatos odafigyelésre – ez nagyon profi volt! Máshol nincs ilyen fokú felkészültség. ***** is jól érezte magát, hálás vagyok ezért. „

„Nagyon köszönjük a hetet, ***** remekül érezte magát, jövőre is szeretne menni! Mi is nagyon köszönjük, hogy ilyen színvonalas tábort szerveztek, élmény volt nézni a napi képes beszámolót is. Szeptemberben reméljük folytatódnak a szakkörök :)”

Nagyon szépen köszönünk mindent!!!
****** mindennap áradozott, tele volt élményekkel, mesélnivalóval, sikerélményekkel!! Csak jót hallottunk Tőle! Nagyon köszönjük a napi beszámolókat, fotókat,videókat!! 
Csodálatos munkát végeztek!!!!
Köszönettel!;”
 
Nagyon hálásak vagyunk mi is a visszajelzésekért és a sok élményért, mellyel a gyermekek megajándékoztak!

Képek az korábbi táborainkból

A képek többségét adatkezelési okokból és a gyermekek védelmében AI szoftverrel módosítottuk. Ennek ellenére, ha valamelyik képet szeretnék, hogy ne osszuk meg itt, kérem írjanak a budapest.kozpont@youngengineers.hu címre, vagy hívjanak (telefonszám lentebb) !

Elérhetőségek

Tóth Péter András üv.

Young Engineers Budapest Központ vezető

+36 30 9966986

budapest.kozpont@youngengineers.hu

Fiatal Tudósok Kft. (cégjegyzékszám:0109428329)

Hivatalos budapesti Young Engineers partner futó tanfolyamokkal

Bővebb Információk további progrjamjainkról: budapestkozpont.youngengineers.hu

Scroll to Top